Három ajánlattevő közül a Baker Tilly Hungária Tanácsadó Kft. vezette Baker Tilly – Eurout konzorcium nyerte a „Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2009/2010-es évekre vonatkozó belső ellenőrzési terve végrehajtása során külső kapacitás bevonása” című, az Európai Unió Hivatalos lapjában is megejelent, nyílt közebeszerzési eljárást 55 millió Ft értékben.
Az NFÜ Belső Ellenőrzési Főosztálya a 193/2006 (XI.26.) Korm. rendeletben előírt feladatainak és a 2009/2010-es Ellenőrzési tervében szereplő vizsgálatok eredményes, hatékony ellátása érdekében külső szakértők bevonása mellett döntött közbeszerzési, műszaki és pénzügyi területen. A keretszerződés célja, az éves tervben szereplő – illetve az esetleges soron kívüli ellenőrzések vonatkozásában – belső ellenőrzési vizsgálatok lefolytatása és ellenőrzési jelentések elkészítése, úgymint kérdőívek/ellenőrzési listák elkészítése, helyszíni ellenőrzés lefolytatása, jelentéstervezet, észrevételekre adott válasz és végleges ellenőrzési jelentés elkészítése.
A feladat része továbbá az ellenőrzések során szakmai tanácsadás, felvilágosítás nyújtása, teljeskörű együttműködés és kapcsolattartás a Belső Ellenőrzési Főosztály, az ellenőrzött szervezetek/szervezeti egységek kijelölt munkatársaival, valamint a belső ellenőrzési tervet alátámasztó kockázatelemzés elkészítése.
A 2009/2010-es ellenőrzési tervben szereplő rendszerellenőrzések lebonyolítása, valamint a mintavétel során kiválasztott egyes projektek és pályázatok helyszíni és dokumentumalapú ellenőrzése során előfordulhatnak műszaki-technikai, közbeszerzési és pénzügyi tartalmú speciális kérdések, melyek esetében a kockázatok megítélése, feltárása, illetve a szükséges javaslatok megfogalmazása az ellenőrzések hatékony lefolytatása szempontjából kulcsfontosságú feladat, és speciális szakértelmet igényel, melyet a Baker Tilly – Eurout konzorcium biztosít.